A kosarad üres
Az idei március rendhagyó lesz, hiszen általában ilyenkor vígan vágyunk a teraszokra, hogy az első fröccsöket elfogyasszuk a haverokkal és élvezzük, hogy kabát helyet elég a mellény vagy a kis kardigán, valamint vidáman kevesebb az első ibolyák és nárciszok kinyílása, ezzel szemben idén még jobban bezárt decemberben.
De azokokosok mondják, kár olyan dolgon iznunk, amiért nem tudunk változtatni, ezért határozottan javasoljuk, hogy szomorkodás és méregtelenítés helyett próbálj meg testben és lélekben is épülni ez alatt az idő alatt. Az állandó rohanás és a „mindig mindenhol ott lennem valahol” érzés helyett az a helyzet állt elő, hogy még ha nagyon sokat dolgozol is, akkor is egy csomó időd és energiád meg fog maradni, amit a lakáson belül kell eltölteni. Ezáltal ha tudatosan válogatós programjaid, akkor pedig nem csak úgy egy lokálisnak picit, hogy túlvészeljék ezt a nagyon megterhelő időszakot, de még olyasmiket is megtapasztalhatsz vagy megtanulhatsz, amire a hétköznapokban fontos mindenkinek intenél, hogy „az sincs ilyesmire békés időm és más is mindenkit kellene mennem, és fáradni”.
Összeszemezgettünk néhány programot, ami szerintünk igazán szívmelengető és közben ápolja és építi a testet és a lelket:
+1 Budai Tango Klub – otthoni tangó órák
Még a táncvilág is megsínyli a vírust, hiszen másról sem szól egy jó táncóra, mint az egymáshoz való közelségről, a tangó esetében pedig inkább az ölelésről. Ezekről pedig ugye most szó sem lehet, maximum egy két méterről megejtett laza integetéssel összepárosított „Pá”-nak. DE a tangó órák sem maradhatnak el a karantén ideje alatt, így a Budai Tango Klub hamarosan izzítja az online tangó kurzusokat!! Táncolj a nappalidban – az se baj ha pici, legalább szimulálod az argentin milongákat, ahol valóban kis helyre lennél beszorítva a sok pár között.
Figyeld a részletekért a Facebook oldalukat.
Ha eddig is tangóztál akkor azért vegyél részt, ha pedig még nem próbáltad, akkor itt az ideje, hogy tanulj valami újat és igazi győztesként gyere ki ebből a nehéz időszakból.