SHOPPING CART

No Products in the Cart

TOTAL:
0 Ft

Tuti tippek a kiegészítőkhöz, amelyek még sokáig velünk maradnak

on May 31, 2020

Választhatunk: maszk vagy arcpajzs. Amit viszont nem választhatunk, az a veszély és a kockázat. Ha jobban belegondolunk – mondja Brian Castrucci a Beumont Foundation közegészségügyi non-profit alapítvány elnöke – a maszk a mi generációnk „óvszere”.

Castrucci, miután eltöltött egy évtizedet állami és helyhatósági egészségügyi osztályokon, jól emlékszik még, amikor a 80-as évek HIV járványában az óvszer megszokottá vált. Persze enyhén szólva sem lelkesedett érte senki, ám amikor a védekezés elmulasztásának tragikus következményei nyilvánvalóvá váltak, mégiscsak elfogadták.

Hasonló a helyzet ma a maszkokkal, amelyek úgy indultak, mint a helyzet bogaras-paranoid túlreagálásának tünetei, mára azonban a világjárvány elleni harc nélkülözhetetlen kellékeivé váltak. A szülők ráhúzzák a totyogó gyerekeikre, a pincérek már viselik, a wellnessezők pedig viselni fogják. Sőt, már olyan elképesztő változatot is fejlesztettek belőle, amelyben zavartalanul ehetünk egy étteremben.

„Nagy valószínűséggel közösségben és nyilvános területeken még belátható ideig viselni fogjuk” – mondja Ben Cowling, a University of Hong Kong közegészségügyi karának vezető epidemiológusa, aki a tömegközlekedési eszközökön és a zsúfolt területeken a későbbiekben is tanácsosnak tartja a maszk viselését még akkor is, amikor otthonunk elhagyása már biztonságosnak nyilvánított lesz.

Trish Greenhalg, az Oxfordi Egyetem Alapellátás professzora szerint pedig az embereknek addig kellene a maszkot hordaniuk „amíg egyáltalán nem lesznek új esetek, vagy csak minimális számú új eset keletkezik." Ettől az Egyesült Államok viszont még jócskán távol van. (A magyarországi adatok, mint tudjuk, kedvezőbbek, mint amire az amerikai szerző utal, de még nálunk is jócskán tart a védekezés időszaka.  a szerk.)

facemask arcmaszk textil maszk

Sorbet Island Fehér virágmintás arcmaszk - 7 990Ft

Bár a maszkok hasznosak a járványhelyzetben, a kommunikációt és a társas érintkezést eléggé megnehezítik az arc alsó felének kitakarásával. Ez a zavaró tényező sokkal feltűnőbbé válhat, ahogyan visszatérünk a mindennapi kerékvágásba. Egyes szakértők azt vetítik előre, hogy a maszkot felválthatják olyan védőeszközök, amelyek nem rejtik el az arcot. Ám még akár az is lehet, hogy örökre megváltoznak kommunikációs szokásaink. David Matsumoto, a Humintell (egy a gesztus- és nyelvfejlesztés területén tevékenykedő, kommunikációs tréningeket tartó cég) világszinten elismert pszichológusa szerint lehetséges, hogy számos jelentéstartalmat elveszítünk, amikor kizárólag csak a szemünkkel próbálunk kommunikálni, ráadásul egymástól két méterre. „A normális interakció során ugyanis számos vizuális jel érkezik az arcunknak arról a részéről, amely az orrnyereg alatt helyezkedik el. E szignálok hiányában mondanivalónk sokkal félreérthetőbbé válik. Ha valamit komolyan mondunk vagy éppen szarkasztikusnak szánjuk, azt nem árulja el szánk alakja, miközben beszélünk. Nem is szólva arról, hogy mennyivel nehezebb a kontaktust felvenni és a kommunikáció fonalát fenntartani, ha nem használhatjuk az egész arcunkat. Ezért van, hogy egymás arcát és nem térdét nézve kommunikálunk” – mondja Matsumoto.


Ha emiatt az embereknek elegük lenne a maszkokból, akkor ott van az arcpajzs: egy átlátszó műanyaglap hozzáerősítve egy fejpánthoz. Ez legalább lehetővé teszi, hogy a partnerünk arcát tanulmányozhassuk beszélgetés közben, a halláskárosultaknak pedig nagy segítség, hogy így tudnak szájról olvasni. Azoknak pedig, akiknek munkájuk miatt egész nap kötelező a védőeszköz, az arcpajzs viselése sokkal kellemesebb lehet, mint egy maszké. Angéla Rasmussen, a Columbia University virológusa is úgy gondolja, hogy például napi hat órában árut pakolni egy szupermarketben sokkal könnyebb lehet arcpajzsban, mint maszkban.

Egyenlőre nincsenek még tanulmányok arra vonatkozóan, hogy a maszk vagy az arcpajzs hatékonyabb-e a koronavírus átadásának megelőzésében, de lehetséges, hogy az arcpajzs a biztonságosabb. Például Michael Edmond, a University of Iowa epidemiológusa szerint az arcpajzs több, mint 90%-kal csökkenti a köhögésből származó cseppek mennyiségét influenza esetén és ellentétben a maszkkal a szemeket is védi. Nem is beszélve arról, hogy akik maszkot hordanak, gyakran viszketést érezve hozzáérnek arcbőrükhöz, dörzsölik, vakarják orrukat – az arcpajzs esetén ez nem lehetséges. Ennek ellenére Cowling szerint egy pandémia esetén a maszk a hatékonyabb védőeszköz, mivel az arcpajzs a nagyobb cseppektől ugyan megvéd, de nem küszöböli ki a kibocsátott-kiköhögött vírus terjedését és átadását. (Edmond ugyanakkor arra is rámutat, hogy a textilmaszkok sem tudják 100%-osan visszatartani a kiköhögött fertőző cseppeket.)

És aztán persze ott van az is, hogy hogy néz már ki egy arcpajzs? Finoman szólva is elég extra kiegészítő. Edmond elmondása szerint számos kórházi dolgozó hordja a munkahelyén, és ők már többé-kevésbé hozzászoktak, hogy úgy néznek ki, mint a hegesztőfigura a Lego készletből, de hétköznapokon hordva elég szokatlan látványt kelt.

Még úgy is, hogy a társasági interakcióinkat megnehezítik, a maszkok elterjedése azért mégiscsak valószínűbb, már csak azért is, mert sokkal könnyebben kezelhetőek. Ebben az esetben tehát kénytelenek leszünk változtatni megszokott kommunikációs praktikáinkon és a mimikai kíséretet nélkülözve átadni mondanivalónkat. Így jól bevált kis mosolyaink és hűséges grimaszaink hamarosan követhetik majd a történelem süllyesztőjébe a meghajlást és a pukedlit.

Hogy leküzdjük ezeket az apró akadályokat, Matsumoto azt javasolja a maszkot viselőknek, hogy gesztikuláljanak és beszéljenek többet, valamint kérdezzenek vissza arra, amit a beszélő mond (Pl. „Hallom, hogy ezt és ezt mondtad, jól értem, hogy ezt és ezt értetted alatta?”) Fontos, hogy ne higgyük automatikusan azt, hogy tudjuk, mit gondol a másik.

Lényegében mindegy, hogy melyik eszközt választod a vírus elleni védekezéshez, a fontos, hogy légy mindig biztonságban. Amennyiben a maszkok mellett teszed le a voksod vagy esetleg felváltva hordanád a két típust, akkor nézz szét nálunk, szuper alapdarabokat és vidám mintás példányokat is találsz.

Forrás: theatlantic.com
Cover: The NY Times