A divatbemutató, amit lemondtak

A divatbemutató, amit lemondtak

Jonathan Anderson, a Loewe divatház kreatív igazgatója a világjárvány kezdete óta innovatív megközelítést alkalmaz a divatbemutatókra. Az első ilyen áttörő ötlet a “Divatbemutató a dobozban” címmel tavaly aratott nagy sikert: a 2021-es tavaszi férfikollekciót úgy mutatták be, hogy a meghívott vendégeknek kiküldtek egy dobozt, amely az inspirációktól kezdve a megvalósításon keresztül, magukig a tervezett darabokig papírformában tartalmazott mindent.
A 2021 őszi-téli kollekciót a Loewe pedig nemrég „A show az újságokban” címmel mutatta be. Az ismét igazán innovatívra sikerült „bemutatóra” a divatház készített egy újságkiadványt azzal a címmel, hogy a „Loewe Show-t lemondták”. Ez a nyomtatott anyag tartalmazta a teljes kollekciót és világszerte olyan neves napilapok mellékleteként jelent meg, mint például a Times, a Le Figaro vagy az Asahi Shimbun. "Olyan médiumot próbáltam meg létrehozni, amely nem digitális, és amely tömegekhez juttatja el a bemutatót" - mondta Anderson. “Ha valaki megvesz egy újságot, még ha nem is szeretné, akkor is megkapja hozzá a show-t." Ez a szándékos demokratizálódás összhangban van azokkal a változtatásokkal, amelyeket Anderson szorgalmaz a divatvilágban és amelyek elkezdték a szembefordulást a divatbemutatók elitista koncepciójával.
@maria_bernad
A tömegek figyelmének még intenzívebb felkeltésére egy elképesztően izgalmas módszert választott a kreatív igazgató: az újságban megjelent Danielle Steel új regényének, A viszonynak az első fejezete is, amelynek története egy divatmagazin körül forog és amely egy feszült, bizonytalan kimenetelű szituációval végződik. Danielle Steel a ma élő legtöbb könyvet eladott író, 18 könyvének 800 millió példányát vették meg világszerte és habár a kollekció inspirációjában nem vállalt szerepet, a tömegek figyelmének felkeltésében egy nagyon jó eszköznek bizonyult a kollaboráció, mert, ha van író, aki olvasásra képes bírni az embereket, az Steel. Anderson célja az volt, hogy az újságolvasásra szánt idő alatt offline legyenek az emberek.
@dilettaboainuti
További izgalmas részlet a kiadványban, hogy az M/M Paris nevű alkotópáros úgy álmodta meg az újsághoz az illusztrációt, hogy abból kitéphető (vagy egy Loewe levélbontó késsel szépen kivágható) és külön kis könyvvé alakítható legyen Daniella Steel fejezete.  
www.loewe.com
A kivételes olvasmányélmény és a művészi megjelenés mellett természetesen kitűnik a fantasztikus őszi-téli Loewe kollekció is, amelyet Fumiko Imano örökített meg a meseszép Freja Beha Erichsen főszereplésével. Világos, akril tónusok árasztják el az öltözékeket, Anderson pedig úgy nyilatkozik a darabokról, hogy a jövőnek tervezte őket, miután kiszabadulunk a bezártságból. “Szóval itt van készen a kollekció a jövőnek, már csak jussunk el oda”. Ezek a ruhák egyértelműen arra születtek, hogy azokat viselve elhagyjuk a házat. Mintha Anderson ezzel a gondolkodással be szeretné vonzani a pandémia végét. Példát vehetünk erről az optimista hozzáállásról!
www.loewe.com
@pernilleteisbaek
A kollekciót ide kattintva megtekintheted, és ha szerencséd van, itthon is beszerezheted a nyomtatott mellékletet.
A Spark Le Monde kínálatában pedig találhatsz magadnak egy meseszép Loewe napszemüveget:
 

 

Forrás: https://www.vogue.co.uk/news/gallery/loewe-aw21-5-things?image=60423a93107e7ce55db43ea4

https://hypebeast.com/2021/3/loewe-fall-winter-2021-womenswear-a-show-in-the-news-runway-collection-jonathan-anderson



Previous article A titokzatos Bottega Veneta és a dialógust kezdeményező Prada
Next article A trend, amit Erzsébet Királynő is szívesen követ

EN
EN