Három dolog, amiről sosem gondoltad volna, hogy az otthonodban ülve fogod csinálni

-on March 18, 2020

Az idei március rendhagyó lesz, hiszen általában ilyenkor vígan vágyunk a teraszokra, hogy az első fröccsöket elfogyasszuk a haverokkal és élvezzük, hogy kabát helyet elég a mellény vagy a kis kardigán, valamint vidáman kevesebb az első ibolyák és nárciszok kinyílása, ezzel szemben idén még jobban bezárt decemberben.

De azokokosok mondják, kár olyan dolgon iznunk, amiért nem tudunk változtatni, ezért határozottan javasoljuk, hogy szomorkodás és méregtelenítés helyett próbálj meg testben és lélekben is épülni ez alatt az idő alatt. Az állandó rohanás és a „mindig mindenhol ott lennem valahol” érzés helyett az a helyzet állt elő, hogy még ha nagyon sokat dolgozol is, akkor is egy csomó időd és energiád meg fog maradni, amit a lakáson belül kell eltölteni. Ezáltal ha tudatosan válogatós programjaid, akkor pedig nem csak úgy egy lokálisnak picit, hogy túlvészeljék ezt a nagyon megterhelő időszakot, de még olyasmiket is megtapasztalhatsz vagy megtanulhatsz, amire a hétköznapokban fontos mindenkinek intenél, hogy „az sincs ilyesmire békés időm és más is mindenkit kellene mennem, és fáradni”.

Összeszemezgettünk néhány programot, ami szerintünk igazán szívmelengető és közben ápolja és építi a testet és a lelket:

  1. BFZ – Budapesti Fesztivál Zenekar kamarakoncertje minden este pontban 19.45-kor a Facebook oldalukon közvetítve, egyenesen a próbateremből.
    Egyáltalán nem lepődtünk meg azon, hogy Fisher Iván azon élharcosok között van, akik mindent megtesznek azért, hogy amíg nem tudunk koncertre, addig is hallhassunk csodás klasszikusokat. Már a Midnight Music koncerteken is ámultunk a fantasztikus zeneválasztásokon és a kreativitáson, és ez a legtöbb mindenki számára elérhető esténként a Facebookon, a Fesztivál Zenekar oldalára kalauzolva.
    A honlapon pedig lehetőséged nyílik oly módon támogatni a Zenekart, hogy virtuális „heti bérletet” vásárolsz azért az összegért, amennyit adományként szánsz.
  2. TRIP színház minden este 19:00-kor
    A TRIP színház szlogenje a „ SHOW MUST GO ON és ezzel mi is nagyon-nagyon egyetértünk. A TRIP megszervezte az első karantén színházat és ennek keretein belül élőben közvetít minden este 19: 00 órakor különböző darabokat szintén a Facebookon . Ebben az esetben is van lehetőség a Társulat támogatására ahonlapjukon keresztül. Sokszor szinte lehetetlen a jó darab egyáltalán jegyet szerezni, arról nem is, hogy munka után elslattyogni a város másik végébe is lehet nehézkes, ezért használt ki ezt a cool kezdeményezést!

  3. Jóga a YogaArt Műhellyel
    A Műhely minden este 18 :00-kor jelentkezik be ingyenes, Facebookon közvetített, rövidített jógaórával. Fogj egy tornamatracot és mehet is minden este a jóga! Ez egy olyan program, amiért nem csak a lelked, de a tested is hálás lesz. Utána beiktathatsz egy kis meditációt, légzésgyakorlatokat és garantáltan úgy fogsz visszatérni a munkahelyedre, hogy a munkatársak rád sem ismernek majd.

     

+1 Budai Tango Klub – otthoni tangó órák

    Még a táncvilág is megsínyli a vírust, hiszen másról sem szól egy jó táncóra, mint az egymáshoz való közelségről, a tangó esetében pedig inkább az ölelésről. Ezekről pedig ugye most szó sem lehet, maximum egy két méterről megejtett laza integetéssel összepárosított „Pá”-nak. DE a tangó órák sem maradhatnak el a karantén ideje alatt, így a Budai Tango Klub hamarosan izzítja az online tangó kurzusokat!! Táncolj a nappalidban az se baj ha pici, legalább szimulálod az argentin milongákat, ahol valóban kis helyre lennél beszorítva a sok pár között.

    Figyeld a részletekért a Facebook oldalukat.

    Ha eddig is tangóztál akkor azért vegyél részt, ha pedig még nem próbáltad, akkor itt az ideje, hogy tanulj valami újat és igazi győztesként gyere ki ebből a nehéz időszakból.